VIGYÁZAT! Az Excel FKERES függvény veszélyes!

Hajdan, egyetemista koromban, néhai Vadász Dénes tanár úr úgy kezdte a bevezetést a programozásba, hogy nagybetűkkel felírta a táblára: „A GOTO UTASÍTÁS VESZÉLYES!”.

Az évek során megértettem, hogy miért.

Üzleti intelligenciával évek óta aktívan foglalkozó szakemberként azt kell mondanom, hogy az Excel felhasználóknak is fel kellene írniuk: „AZ FKERES (VLOOKUP) FÜGGVÉNY VESZÉLYES”.

Az utóbbi időben többször találkoztam rettenetesen lassú, már-már használhatatlan Excel-alapú jelentési megoldásokkal.

Amikor az adott jelentés használójával vagy készítő vezetővel beszélgettem arról, hogyan lehetne ezt hatékonyan felépíteni FKERES (és párja, a SZUMHATÖBB) nélkül, mindannyian a következő kérdést tették fel: „Akkor miért nem ezt használja mindenki?”

A válasz egyszerű: a jelenlegi Excel felhasználók a 2007-es Excel verzióval szocializálódtak, és nem ismerik az Excel adatbáziskezelési képességeit.

Miért gond ez?

Mert az FKERES alapvetően aritmetikai függvény, és az Excelt aritmetikai műveletek végrehajtására optimalizálták.

A munkafüzet cellái között professzionálisan tud matematikai műveleteket végrehajtani.

Azonban a különböző munkalapokon tárolt adatok összekapcsolása már problémát okoz neki, amit elsősorban a nagy számú mátrixművelet okoz (gyakorlatilag minden cellánál egy sorba rendezési és keresési műveletnek kell lefutnia).

Ilyen feladatokra sokkal alkalmasabbak az adatbáziskezelők.

Az Excel sosem lesz képes többmillió sor hatékony tárolására és kezelésére aritmetikai műveletekkel szemben, ám az adatbáziskezelők igen.

Az Excelben található egy beépített adatbáziskezelő, amely sok esetben hatékonyaná teszi a problémák megoldását.

A Power Pivot és PowerQuery párost éppen arra fejlesztették ki, hogy növelje az adatkezelés hatékonyságát, és akkor is alkalmazható legyen, ha már az FKERES nem elég gyors.

Ha tehát lassú az FKERES, akkor vigye át az adatokat az Excel adatbáziskezelőjébe, aminek eredményeképpen kisebb és gyorsabb Excel fájlokat fog kapni.

Ezzel a megoldással többmillió sort is hatékonyan tud kezelni Excelben.

Amennyiben nem tudja, hogyan teheti ezt meg, keressen meg bennünket, és segítünk ennek megoldásában, vagy akár el is végezzük az átalakítást Ön helyett.

Többet szeretnél tudni? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

A kkv-knak be kell lépnie a BI színtérre

A kkv-knak be kell lépnie a BI színtérre

Míg korábban ezek a megoldások elsősorban a nagyobb, vastagabb pénztárcájú vállalatok számára voltak elérhetők, a BI technológiák az idők során kompaktabbá és megfizethetőbbé váltak. Ez lehetővé tette a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is, hogy kihasználják ezeknek az eszközöknek az előnyeit.

bővebben